Miként a természet törvénye szerint egy gyermek megfogantatásától kilenc hónapnak kell eltelni megszületéséig, így történt ez a mi legújabb, és szívünknek talán legkedvesebb ötlet megfogantatásától valósággá válásáig is. Valamikor március végén, útban hazafelé Regensburgból, valahol Sümeg és Budapest között fogalmazódott meg az ötlet Fodor Jóska perjelünk fejében, amit azután a Rend Káptalanja májusban, magyarországi Főkapitányunk előterjesztésében Nagyváradon egyhangúlag életképesnek, Rendünk szelleméhez, célkitűzéséhez méltónak, sőt megvalósítandónak ítélt.
De mi is ez a nagyszerűnek és hasznosnak tűnő cél, mely egyöntetű lelkesedést váltott ki valamennyi tagunkból? Ez a mára valósággá vált, Rendünk által alapított Szent László Ösztöndíj. Sajnos mindenki előtt ismert, hogy Romániában – miként a többi utódállamban is – a hatalomnak nem szívügye a magyar nyelvű oktatás, azt nem segíti, sőt ahol lehet, gátolja. Az sem titok, hogy sok magyar gyerek így elvész a magyar szellemű és nyelvű oktatás számára. Sokan háborognak ezért itthon és a világban mindenütt, ahol magyarok élnek, de hál’ Istennek sokan tesznek is azért, hogy ez ne így legyen. Rendünk a Szent László Ösztöndíjjal immár ebbe a második csoportba iratkozott fel.
A köszönet természetesen elsősorban nem nekünk jár, hanem a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum tanárainak, teljes nevelői és diák közösségének és az iskolát fenntartó Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek. Az ő munkájuk és hitük teszi lehetővé, hogy a Partium magyar gyerekei magyarul tanulhassanak, így jobban értsék meg a tananyagot, ezzel sikeresebbé válhassanak majdani választott pályájukon. Minden nemzeti identitását sikeresen megőrző magyar gyerek egyben élő folytatását jelenti a több mint 1100 éves magyar jelenlétnek, történelemnek és kultúrának itt az Alföld peremén, a Körösök vidékén.
De térjünk vissza a történésekre: a nemes elhatározást a nyáron kicsit döcögve követte az ösztöndíj szabályzatának összeállítása, majd a szöveg összefésülése a magyarországi és németországi rendtársak között. Október végén kaptuk meg a Líceum tanárai által kiválasztott gyerekekről a kért anyagokat, melyeket az ösztöndíj szabályzat feltételként szab. Ezek a következők:
- a tanári kar, vagy egyes tanárok javaslata és annak indoklása,
- a javasolt diák adatai,
- a javasolt bemutatkozó/motivációs levele,
- az előző évben megszerzett félévi és évvégi bizonyítványainak fénymásolata.
(Ösztöndíjunk tanulmányi ösztöndíj, tehát kimagasló tanulmányi eredmény elérésére ösztönöz, emellett a nyelvművelést, a Líceumért, a diáktársak közösségéért végzett munkát és a római katolikus hit elmélyült gyakorlását honorálja.) Végül december elejére az ösztöndíj átadására minden feltétel együttállt, így az december 12-én meg is történt. (Az elkövetkező években az ösztöndíj átadására – már a szabályzat szerint – az évnyitót követően kerül majd sor.)
Péntek reggel kis csapatunk, melyet Nagymesterünk és magyarországi Főkapitányunk alkotott, autóba ült, és meg sem állt a nagyváradi Kanonok-sorig. A plébánián küldöttségünket már várta Perjelünk. Az oklevelek és a szabályzat közös aláírását követően mindhárman azonnal a Líceumba indultak. Az ösztöndíj átadására a Líceum újonnan kialakított kápolnájában került sor. A kis ünnepséget megtisztelte jelenlétével őexc. Böcskei László megyés püspök úr, valamint az iskola Igazgatónője, tanári karának több tagja, nevelők és szülők, és természetesen az ösztöndíj várományosai. A Püspök úr az Igazgatónő és mindhárom rendtagunk szólt a jelenlevőkhöz, majd sor került az ösztöndíjak és a hozzá tartozó oklevelek átadására. Ezt követően a díjazottak kis műsort adtak prózában és dalokkal, majd valamennyi jelenlevő megtekintett egy, a Líceum elmúlt éveinek történését összefoglaló diavetítést. Az ünnepség után mód nyílt egy kis beszélgetésre az igazgatói irodában, valamint az iskola alakuló házi múzeumának megtekintésére is, ahol tisztségviselőink bejegyeztek a még 1940-ben megnyitott, első emlékkönyvbe. Az iskola vezetői és a szülők képviselője a köszönetnyilvánítások mellett külön kifejezték örömüket, hogy az átadáson Rendünk képviseletében vezetőink megjelentek, így emberközelivé, személyessé vált ez az esemény.
Az épületből kilépve végre volt idő jobban szemügyre venni magát a Líceum épületét, mely kívülről teljesen megújult, de a belső kialakítás még – anyagiak híján – sajnos hűen őrzi a szocializmus lenyomatát. (A gimnázium épülete egykor a Páli Szent Vincéről nevezett nővérek által vezetett Szent Vince Intézet számára épült.) Az események lezárásaként Perjelünk házias ebéddel várta a vendégeket a Kanonok soron levő plébánián. A kedélyes hangulatban elköltött ebéd után az épületen belül rendtársaink átsétáltak Tempfli püspök úr rezidenciájára, hogy újra üdvözölhessék őt. A Püspök úr láthatón örült jelenlétünknek, miként mi is a viszontlátásnak.
Tekintettel a délutáni időpontra, küldöttségünk az előzetesen eltervezettek szerint már nem indult vissza Budapestre. A szállás elfoglalása után bebarangoltuk Nagyvárad belvárosát, megszemlélve esti fényeit. Végül sikerült egy magyar tulajdonú vendéglőt találni, ahol „hazai” környezetben sörözhettünk, az egyre hűvösödő decemberi estében. Másnap egy kis fürdőzéssel indult a nap a szálloda termálmedencéjében, majd ismét egy séta következett a napfényes Nagyváradon. Koradélután indulni kellett hazafelé, mert még egy kedves kötelesség várt minket Fóton.
A Szent László Ösztöndíj 2014. évi díjazottjai:
Diósi Mária, Jakab Ferenc, Venkli Virág (Virág oklevele látható a mellékelt képen)
