Megtért Teremtőjéhez egy nagy magyar, aki közel egy évtizedig Rendünk tagja és perjele volt.
Egyszerű, német gyökerű paraszti családból származott, mégis Ő lett Nagyvárad 81., egyben első nem főnemesi származású püspöke. Szorgos és dolgos gyermekkora volt, lélekben hamar eljegyezte magát Istennel. Addig azonban még sok megpróbáltatáson kellett átmennie. Bár papi pályára készült, de a gyulafehérvári szemináriumba csak Márton Áron püspök szabadulását követően 1956-ban iratkozott be, addig Szentjobbon tanárkodott. Pályája zenitjére 1990-es püspöki kinevezésével jutott. Számára azonban ez mindig megújuló folyamatos küzdelmet, harcot jelentett, a katolikus hit szabad gyakorlásáért, a magyarságért, az elorzott egyházi vagyon visszaszerzéséért. Az általa elért sikerekből a ma Egyháza is biztos alapokra építkezhet. 2009-ben átadta egyházmegyéjét Böcskei László püspöknek, de aktivitása egészen egészsége végleges megrendüléséig megmaradt.
Szelleme, tettei az összmagyarságban és a katolikus egyházban örökre nyomot hagyott, azon a halál nem diadalmaskodhatott.
Rendünkkel a 2000-es évek közepén került kapcsolatba, barátságba, míg végül sorainkba lépve perjelünk lett. Tisztét számtalan elfoglaltsága mellett is becsülettel ellátta, velünk volt regensburgi és sümegi rendezvényeinken, győri zászlóavatásunkon. 2013-ban lemondott tisztéről, mert egészsége már nem engedte a további szolgálatot. Rendszeresen meglátogattuk betegágyánál, szomorúan konstatálva állapota rosszabbodását.
Emlékét hűen megőrizzük szívünkben és rendi krónikánk lapjain. Isten nyugosztalja és tartsa maga mellett az öröklétben.
