Papp Imi rendtársunk temetése Sümegen
Szomorú okból gyűlt össze a nemzetközi lovagvilág számos képviselője – Rendünk nyár elejei lovagavatási ünnepén kívül is – ismét Sümegen. Mindegyikünket mélyen megérintette lovagtársunk, Papp Imi halála. Egy élete teljében…
Évközi Rendi Gyűlés Regensburgban
2015-es évközi gyűlésünket idén ismét a Rendünk székhelyeként bejelentett regensburgi, az „Arany Kereszthez” címzett hajdani császári fogadóházban, azon belül is a Kaisersaalban tartottuk. Az épület hosszú évek óta nyújt rendszeresen…
2015. Évi Rendi Találkozó És Lovagavatás Sümegen
2015-ben éves rendi találkozónkat és ünnepélyes lovagavatási ceremóniánkat ismét Sümegen rendeztük meg. A vendégek jelentős része már csütörtök este megérkezett a Hotel Kapitányba, hogy részt vehessen a másnap délelőttre szervezett…
Rendünk A Nagyváradi Szent László Ünnepen
Az idei évvel elmondhatjuk: lassan rendszerré válik részvételünk a FESTUM VARADINUM rendezvénysorozat indító eseményén, a Szent László tiszteletére minden év Húsvét ötödik vasárnapján celebrált ünnepi szentmisén és körmeneten. Talán máris…
A Szent László Ösztöndíj Első Átadása Nagyváradon
Miként a természet törvénye szerint egy gyermek megfogantatásától kilenc hónapnak kell eltelni megszületéséig, így történt ez a mi legújabb, és szívünknek talán legkedvesebb ötlet megfogantatásától valósággá válásáig is. Valamikor március…
2014. Évi Rendi Találkozó És Lovagavatás Sümegen
2014-ben éves rendi találkozónkat és ünnepélyes lovagavatási ceremóniánkat ismét Sümegen rendeztük meg. A szervezést idén is bonyolította, hogy a hivatásszerűen a máltai segélyszervezetnél dolgozó rendtársaink ismét egy adománnyal megrakott teherautóval…
Rendünk A Nagyváradi Szent László Ünnepen
Hat év telt el utolsó nagyváradi látogatásunk óta, és most ismét kedves invitálást kaptunk a FESTUM VARADINUM rendezvénysorozat záróeseményén, a Szent László tiszteletére minden év Húsvét utáni ötödik vasárnapján celebrált…
Küldöttségünk A Brüsszel Melletti Grimbergenben A Belga Templomos Lovagrend Lovagavatási Ünnepén
A belga Templomos Lovagrend (tulajdonképpen: Ordo Supremus Militaris Templi Hieroolymitani Militiae Christi Oecumenis Supremus Magisterium) meghívására a Szent Lász-ló Rend hattagú küldöttséggel képviseltette magát a templomos lovagok éves lovagavatási szertartásán.…
Évközi Rendi Gyűlés Regensburgban
2014-es évközi gyűlésünket idén újra a Rendünk székhelyeként bejelentett regensburgi, az „Arany Kereszthez” címzett hajdani császári fogadóházban, azon belül is a Kaisersaalban tartottuk. Az épü-letben működik nagymesterünk fogorvosi rendelője (társalgóval,…
Rendi Küldöttségünk Würzburgban
Az Ordo Militaris Teutonicus (OMT – Német Katonai Lovagrend) meghívására az idén is kisebb küldöttséggel részt vettünk a baráti lovagrend éves ünnepélyes lovagavatási ceremóniáján. Örömünkre szolgál, hogy az OMT mindig…